Filozófiám

Coaching szemléletű vezetőként mindig az a cél hajtott, hogy a velünk dolgozó kollégák higgyenek magukban, hogy szeressenek tanulni, akarjanak fejlődni és hogy az ehhez szükséges hátteret mi megteremtsük számukra. Azt akartam, hogy mindenki képes legyen a lehető legtöbbet kihozni magából, dolgozzon bármilyen szervezeti szinten. Vezetőtársaimmal folyamatosan azon dolgoztunk, hogy kollégáinkat magas szintű motiváció, lojalitás és elkötelezettség jellemezze, hogy ismerjék a legfontosabb vállalati célokat és küzdjenek azok eléréséért, túlszárnyalásáért. Többek között ennek az elköteleződésnek is köszönhető, hogy jelentkezésünk első évében elnyertük a magyarországi AON Hewitt 2017-es felmérésében a Legjobb Munkahelynek járó díjat a 250 és 1000 fő közötti cégek között.

Küldetésem

Olyan vezetési kultúra megteremtése, melyben nem a pozíció, hanem a hozzáállás a fontos, ahol a vezetők igazi partnerként tekintenek a kollégáikra, ahol a célok elérése és túlszárnyalása a munkatársak fejlődésébe és motivációjába fektetett energia eredménye. Ahol megfelelő visszajelzések segítik a tanulási folyamatot, ahol a vezetők képesek felismerni, hogy munkatársaiknak mire van szüksége a magas szintű teljesítmény eléréséhez, és ezt képesek is számukra biztosítani. Ahol cél a hosszútávon fenntartható eredményesség.

Céljaim

  • Közép- és felsővezetőket, cégtulajdonosokat, vállalkozókat támogatni tanácsadással szervezetük és üzleti folyamataik erősítésében
  • Közép- és felsővezetők, cégtulajdonosok, vállalkozók számára olyan tudást, vezetői eszköztárat átadni, mellyel sikeresebb vezetőkké válhatnak és üzleti folyamataikat is gördülékenyebbé tehetik
  • Kinevezés előtt álló vezetők számára olyan felkészítést biztosítani, mellyel tudatos és magabiztos vezetőkké válhatnak
  • Megfelelő személyzeti döntések meghozatalát, valamint csoporton belüli és csoportok közötti együttműködést támogatni viselkedésprofil-elemzéssel

SZAKMAI HÁTTÉR

DEVELOR ZRT/TRÉNER, TANÁCSADÓ – PARTNER/2019.07-
  • Vállalatok támogatása vezetőfejlesztési, kommunikációs, motivációs és értékesítési tréningek, workshopok kivitelezésével
  • Vállalatok támogatása szervezetfejlesztési és üzleti folyamatok fejlesztésében
VEZETŐFEJLESZTÉSI TRÉNER/VEZETŐI TANÁCSADÓ/2018.07-
  • Közép- és felsővezetők, cégtulajdonosok, vállalkozók támogatása tanácsadással szervezetük és üzleti folyamataik erősítésében
  • Közép- és felsővezetők, cégtulajdonosok, vállalkozók fejlesztése tréningprogramokkal
  • Megfelelő személyzeti döntések meghozatalának, valamint csoporton belüli és csoportok közötti együttműködésének támogatása viselkedésprofil-elemzéssel
jysk nordic/HEAD OF RETAIL OPERATION/2016-2018.
  • Mátrix vezetőként Retail Managerek támogatása, szakmai és vezetői készségeinek fejlesztése
  • Retail Manager gyakornokok képzése, mentorálása, szakmai és vezetői készségeinek fejlesztése
  • Kiskereskedelmi áruházi sztenderdek és folyamatok biztosítása 13 európai JYSK országban
  • JYSK Retail Nordic éves stratégiai tervének kialakítása és megvalósításának biztosítása
  • JYSK Nordic által kialakított koncepciók, projektek és döntések kivitelezésének biztosítása
  • Személyzeti képzés, fejlesztés, teljesítménymenedzsment támogatása és ellenőrzése
  • Vezetői tréning anyagok kidolgozása és a tréningek támogatása, lebonyolítása
AUCHAN MAGYARORSZÁG/CUSTOMER RELATIONSHIP DIRECTOR/2016.
  • Vásárlói kapcsolatokat érintő vállalati stratégia kialakítása és bevezetése a teljes szervezetben
JYSK KFT/RETAIL MANAGER/2009-2016.
  • District Managerek támogatása, irányítása, szakmai és vezetői készségeinek fejlesztése
  • District Managerek, áruházvezetők és áruházi kollégák magas szintű motivációjának biztosítása
  • Kiskereskedelmi áruházi sztenderdek, folyamatok valamint kompetens vásárlói kiszolgálás biztosítása
  • Személyzeti képzés, fejlesztés, teljesítménymenedzsment támogatása és ellenőrzése
  • Éves stratégiai terv és költségvetés kialakítása és megvalósításának biztosítása
  • Áruházi kiválasztás, bevezetés és megtartás támogatása, nyomonkövetése
  • Új vállalati koncepciók, folyamatok bevezetésének ellenőrzése
  • Az új görög JYSK szervezet kialakítása és vezetése
JYSK KFT/DISTRICT MANAGER/2006-2009.
  • Áruházvezetők támogatása, irányítása, szakmai és vezetői készségeinek fejlesztése
  • Áruházvezetők és áruházi kollégák magas szintű motivációjának biztosítása
  • Kiskereskedelmi áruházi sztenderdek, folyamatok valamint kompetens vásárlói kiszolgálás biztosítása
  • Személyzeti képzés, fejlesztés, teljesítménymenedzsment támogatása és ellenőrzése
  • Éves stratégiai terv és költségvetés kialakításában való részvétel és megvalósításának biztosítása
  • Áruházi kiválasztás, bevezetés és megtartás lebonyolítása, támogatása és nyomonkövetése
  • Új vállalati koncepciók, folyamatok bevezetésének ellenőrzés
HERVIS sport magyarország/STORE MANAGER/2006.
  • Kiskereskedelmi áruházi sztenderdek, folyamatok valamint kompetens vásárlói kiszolgálás biztosítása
  • Áruházi kiválasztás, bevezetés és megtartás
TESCO magyarország/HIPERMARKET IGAZGATÓ/2004-2005.
  • Kiskereskedelmi áruházi sztenderdek, folyamatok biztosítása
  • Áruházi kiválasztás, bevezetés és megtartás lebonyolítása, támogatása és nyomonkövetése
  • Éves stratégiai terv és költségvetés kialakításában való részvétel és megvalósításának biztosítása
  • Új vállalati koncepciók, folyamatok bevezetésének ellenőrzés
TESCO magyarország/RETAIL Supply Specialist/promotional coordinator/stock controller/1999-2004.
  • Hipermarketek logisztikai és készletgazdálkodási folyamatának fejlesztése, támogatása és ellenőrzése
  • Akciós termékek megfelelő készletének biztosítása a központi raktár részére
  • Meghatározott árucsoportok megfelelő készletének biztosítása a központi raktár részére
MCDONALDS KFT/ÉTTERMI DOLGOZÓ/TRÉNER/MANAGER/ÉTTEREMVEZETŐ-HELYETTES 1994-1999.
  • Részvétel éttermi működési folyamatokban, működési folyamatok biztosítása
  • Műszakvezetés, tréningek tartása,  felvételi eljárások

Tanulmányok és tanúsítványok

  • GORDON & TA OKTATÁSSZERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ KFT. (ICF-ACSTH) – Coach (2018.)
  • ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA, Kommunikáció- és Médiatudomány szak (2015.)
  • SZOLNOKI FŐISKOLA, Közgazdász Külgazdaság szak, abszolutórium (2002.)
  • A&D RESOURCES, Hogan Personality Inventory elemző (2017.)
  • A&D RESOURCES, Hogan Development Survey elemző (2017.)
  • A&D RESOURCES, Hogan Motives, Values and Preferences Inventory elemző (2017.)
  • PERSOLOG GMBH, DISC személyiségprofil-elemző (2017.)
  • FRANKLIN COVEY, 5 döntés a kivételes teljesítményért (2015.)
  • SLG THOMAS INTERNATIONAL, Thomas DISC személyiségprofil-elemző (2008.)
  • AD SIDERA, Helyzetfüggő vezetés II. (2008.)

CSALÁDI HÁTTÉR

Feleségemmel 2016-ban házasodtunk össze. Egy gyermek boldog szülei vagyunk, kislányunk, Leonóra 2017. nyarán született. Budapesten élünk.

 

0
Vezetőként eltöltött év
0
Felső- vezetőként eltöltött év
0
Kinevezett vezető
0
Coaching típusú vezetői óra
0
Tréner óra
0
Interjú
0%
Éves átlagos forgalmi növekedés
0%
Éves átlagos vezetői fluktuáció